Molnár Zsófia (Nádasdy
Ádám nyomán)
1982-ben születtem, Rák vagyok. Polgári
foglalkozásom egyetemista. Két nyelvet tanultam,
angolt és olaszt. Tudtam zongorázni. Élvezem-e a
tanulást? Ez viszonylagos. Próbálok minél többet
olvasni, annak tudatában, hogy sosem érek a végére.
Legszívesebben egész nap trolin ülnék,
zötyögős vonzalmat érzek a piros orosz
gyártmány iránt. Régi vágyam, hogy egyszer az
összes útvonalat kipróbáljam. Egyedül. A pingvinek
(Spheniscidae)
zömöktestű sarkvidéki madarak. Kedvesek és sok
barátjuk van Őket szeretem. Irtózom a
’kedvenc’ szótól, a lecsótól és a régi
magyarországi irodalomtól. Ennyi
elég lesz, kéne egy kis titokzatosság.
1985.
március elsején születtem Budapesten. A Ludovika
Humán Gimnáziumban érettségiztem 2003-ban és
felvételiztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Bölcsészkarára magyar-művészettörténet szakra,
ahol jelenleg első éves hallgató vagyok. Öt
évesen kezdtem műkorcsolyázni és tizenhárom
évesen hagytam abba a versenysportot. A korcsolya
megmaradt első számú hobbinak a számomra.
Amióta az eszemet tudom, olvasok, s amióta olvasok, azóta tudok csak magamról. Tizenévesen szinte kizárólag csak irodalmi szövegek, idézetek segítségével tudtam magam meghatározni, könyvek segítettek az identitásom meghatározásában. Azt mondják erre, sanyarú, magányos gyerekkor, de nem volt az.
Huszonévesen továbbra is olvasok. Nem biztos, hogy többet tudok a világról vagy akár az irodalomról, de próbálkozom.
középiskola, Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium, 1992-1998
egyetem: ELTE Bölcsészkar, magyar szak 1998-2004.
kedvenc szerzőim:
Parti Nagy Lajos, Garaczi László, Rakovszky Zsuzsa, G. G. Marquez, Heinrich Böll, Günter Grass, Lawrence Norfolk
1980-ban születtem Vecsésen. Gyermekkoromban két mackóm volt: Igazság és Módszer. A szobi gimnáziumi évek után elvégeztem a Pázmányon a hittanár szakot. Jelenleg a Pázmányon magyar szakos és az ELTE-n összehasonlító irodalomtudomány szakos hallgató vagyok.
Főként kortárs prózával, valamint Biblia és irodalom lehetséges kapcsolódási pontjaival foglalkozom.



